A pályázat célja

Jelen pályázat célja az új munkahelyek létrehozását eredményező beruházások támogatása.

Pályázók köre

Gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, szövetkezetek és az egyéni cégek.

Feltétel

• A beruházást legkésőbb 2013. november 30-ig befejezi, és a támogatás kifizetésére vonatkozó elszámolását benyújtja.

• A beruházásban érintett telephelyen legalább 2 fő teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára létesít új munkahelyet.

• Építési beruházás esetén rendelkezik a beruházáshoz szükséges elvi hatósági engedélyekkel.

• A beruházását a támogatásra való jogosultságáról szóló írásbeli tájékoztatás átvételét követően kezdi meg.

• A beruházás befejezését követő 90 napon belül a tervezett létszámbővítést megvalósítja a fejlesztéssel érintett telephelyen.

• A pályázat benyújtása előtti 12 hónapban meglévő átlagos statisztikai állományi létszámára vonatkozóan, és a létszámbővítés eredményeként felvett többletlétszámára külön-külön és együttvéve legalább 2 éves – folyamatos (éves átlagos statisztikai állományi létszámát megtartva) foglalkoztatási kötelezettséget vállal.

Biztosíték

A beruházás befejezésének dátumától számított legalább 3 évig megfelelő fedezetet ajánl fel, amely lehet az odaítélt támogatás összegének

120 %-át jelentő bankgarancia, vagy

• biztosítási szerződés alapján kiállított készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvény, vagy garanciaszervezet által vállalt kezesség, vagy

• garanciabiztosítási szerződés alapján kiállított kötelezvény, vagy

• 150 %-át kitevő permentes, forgalomképes és nem lakás céljára szolgáló ingatlan, vagy

• 200 %-os kapcsolt fedezet: legalább 50 %-át kitevő permentes, forgalomképes és nem lakás céljára szolgáló ingatlan, vagy

• 50 %-át jelentő feltétel nélküli és visszavonhatatlan bankgarancia, vagy

• biztosítási szerződés alapján kiállított készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvény, vagy garanciaszervezet által vállalt kezesség, vagy

• garanciabiztosítási szerződés alapján kiállított kötelezvény és maximum 150 %-os, a beruházás keretében beszerzett tárgyi eszközökre (műszaki berendezések, gépek, egyéb berendezések, felszerelések) alapított ingó zálogjog (a munkaügyi központtal történő egyeztetés szerint).
Amennyiben a vállalkozás a pályázat benyújtását megelőző legalább 3 teljes naptári éven keresztül folyamatosan működött, és ebből legalább 2 évben az adózás előtti eredménye pozitív volt, továbbá azonnali beszedési megbízásra felhatalmazói nyilatkozatot tesz, 15 millió Ft, illetve ez alatti támogatási összeg esetén nem köteles fedezetet felajánlani.

Elszámolható költségek

• Új műszaki berendezések, gépek, egyéb berendezések, felszerelések.

• Immateriális javak közül a találmány, a szabadalom, a licenc és a know-how beszerzése (Az immateriális javak beszerzésének értéke nem haladhatja meg az eszközök bekerülési értékének 25 %-át).

• Az új épület, épületrész felépítésével kapcsolatos építési költségek, valamint ezen ingatlanok rendeltetésszerű használatának előfeltételét jelentő, jogszabályban nevesített (víz- és csatornahasználati, villamos-fejlesztési, gázelosztó vezetékre vonatkozó hálózatfejlesztési) hozzájárulások vehetők figyelembe.

A támogatás mértéke

Alaptámogatásként, nem regisztrált álláskereső személy esetén 1,5 millió Ft/új munkahely. Az alaptámogatáson kívül az alábbi kiegészítő támogatásokra lehet pályázni, külön-külön, illetve halmozottan:

• amennyiben a beruházás hátrányos helyzetű kistérségekben, településeken valósul meg, új munkahelyenként 200 ezer Ft, vagy

• amennyiben a beruházás a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, továbbá a leghátrányosabb helyzetű kistérségekkel azonos elbánásban részesített településeken valósul meg, új munkahelyenként 300 ezer Ft,

• amennyiben a beruházás befejezését követően a munkaügyi kirendeltségeken nyilvántartásban lévő kiközvetített álláskeresők foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, új munkahelyenként 500 ezer Ft,

• amennyiben az előző pontban meghatározott álláskeresők közül a helyi cigány kisebbségi önkormányzat, ennek hiányában a roma érdekképviseleti vagy a roma civil szervezet vagy az etnikai szószóló ajánlására a pályázó roma munkavállaló foglalkoztatását vállalja, új munkahelyenként 300 ezer Ft,

• amennyiben a beruházás szabad vállalkozási zónában valósul meg, új munkahelyenként 400 ezer Ft.

A pályázó így új munkahelyenként 2,5 millió Ft mértékű fajlagos támogatást igényelhet.

A pályázatban szereplő beruházási projekthez legfeljebb 120 millió Ft, a hátrányos/leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló beruházáshoz legfeljebb 240 millió Ft támogatás igényelhető.
A projektenkénti támogatás összege a legalább 300 új munkahelyet eredményező beruházás esetén legfeljebb további 100 millió Ft-tal növelhető. Ez utóbbi, 100 millió Ft összegű kiegészítő támogatás a leghátrányosabb helyzetű kistérségekből, településekből pályázóknál már 200 új munkahely létesítése esetén elnyerhető.

A támogatás intenzitás maximális mértéke
Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl tervezési-statisztikai régiókban 70 %,
Közép-Dunántúl tervezési-statisztikai régióban 60 %,
Nyugat-Dunántúl tervezési-statisztikai régióban és Pest megyében 50 %,
Budapesten 30 %.

A pályázat benyújtása

A pályázatot a beruházás helye szerinti munkaügyi központ részére lehet eljuttatni a 2013. február 14-tól 2013. április 5-ig terjedő időszakban.

 

Letölthető portfólió: NFA-2013 Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása portfólió