Célja

A jelen pályázati kiírás célja, hogy vissza nem térítendő támogatás és kedvezményes hitel együttes biztosítása révén segítse a mikrovállalkozásokat, hogy kis lépéssel fejlesszék a vállalkozásukat technológiai fejlesztésen, korszerűsítésen keresztül.

Pályázhatnak

  • jogi személyiségű gazdasági társaságok,
  • jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok,
  • SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók és egyéni ügyvédek,
  • SZJA hatálya alá nem tartozó egyéni vállalkozó és egyéni ügyvéd (EVA) szövetkezetek Kizárólag olyan mikrovállalkozások pályázhatnak, melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma nem érte el a 10 főt.

Gazdálkodásra vonatkozó feltételek

Nem nyújtható támogatás abban az esetben, ha az alábbi gazdálkodásra vonatkozó feltételek közül legalább egy teljesül:

  • a saját tőke a jóváhagyott legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján negatív;
  • amelynél jóváhagyott éves beszámoló alapján saját tőke a törzstőke jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá csökken;
  • egy foglalkoztatottra eső nettó árbevétel az éves beszámoló alapján nem éri el a 4 millió forintot;
  • egy teljes lezárt üzleti évvel nem rendelkező vállalkozások abban az esetben pályázhatnak, amennyiben a Közvetítőhöz hitelbírálat céljából benyújtott üzleti terv alapján megfelelnek a jelen Pályázati Felhívás kritériumainak.

Támogatható tevékenységek köre

  • Eszközbeszerzés
  • új eszköz beszerzése
  • Információs technológia-fejlesztés
  • hardver
  • szoftver
  • Infrastrukturális és ingatlan beruházás
  • ingatlan vásárlás
  • ingatlan építés és felújítás
  • infrastrukturális fejlesztések

Elszámolható költségek köre

A beszerezni kívánt eszközök értéke egyenként eléri a minimum nettó 200.000 Ft értéket. Információs technológia-fejlesztés esetén az alábbi költségek számolhatók el:

Hardverekhez kapcsolódó tevékenységek, egyenként minimum nettó 30.000 Ft értékű eszközök költségei

Szoftverek beszerzése – maximum a projekt összes elszámolható költségének 25 %-áig.

Infrastrukturális és ingatlan beruházás:

  • ingatlan vásárlása
  • ingatlan építése és felújítása
  • infrastrukturális fejlesztések

Nem elszámolható költségek köre

  • ingatlan vásárláshoz kapcsolódó járulékos költségek (díjak, illetékek, kapcsolódó szolgáltatások költsége, stb).
  • mezőgazdasági célú vagy mezőgazdasági tevékenység folytatását célzó területek, különösen szántóföld, ültetvény, erdő, halastó, gyepterület
  • turisztikai célú, vagy turisztikai tevékenység folytatását célzó ingatlanok
  • ügyvédi díjak, közjegyző, értékbecslés, kisajátítási terv, kártalanítási költségek
  • ingatlanbeszerzés esetén a pályázó vállalkozás tulajdonosától, vagy a tulajdonos Ptk. 685. § b) szerinti közeli hozzátartozótól vagy a tulajdonos Ptk. 685. § b) szerinti közeli hozzátartozó vállalkozásától beszerzendő ingatlanok vételára, ennek a feltételnek a pályázat benyújtásától a fenntartási időszak végéig fent kell állnia.
  • olyan ingatlan vételára, amely nem egyértelműen beazonosítható (például amennyiben egy helyrajzi számhoz több ingatlan tartozik, de nem történt albetétesítés).

A piaci árat, azaz értékbecslés szerinti értéket, meghaladó összeg nem minősül elszámolható költségnek.

Az ingatlanfejlesztés költségei, amennyiben a projekt részét képező fejlesztés költsége a fejlesztés többi részétől nem egyértelműen elkülöníthető.

A projekt megkezdése

Jelen pályázati konstrukció esetében a támogatói döntést megelőzően megkezdett beruházáshoz nem igényelhető támogatás. A projekt megvalósítása a benyújtást követő napon a pályázó saját felelősségére megkezdhető.

Fenntartási kötelezettség

A pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt befejezését közvetlenül követő 2 üzleti év személyi jellegű ráfordításainak összege eléri az elnyert vissza nem térítendő támogatás összegének 50%-át.

A pályázónak vállalnia kell, hogy a támogatott beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat, információs technológiai fejlesztéseket a projekt fizikai befejezését követő 3. év végéig az adott régióban fenntartja és üzemelteti.

Kizáró okok

Nem részesülhet támogatásban:

A beruházás nem irányulhat mezőgazdasági termékek termelésére (TEÁOR szám: 01.11-03.032.)

  • aki, vagy amely vállalkozás vagy partner, kapcsolt vállalkozása az adott naptári évben már részesült GOP-2011-2.1.1/A, GOP-2011-2.1.1/M, GOP-2011-2.1.1/B, GOP-2011-2.1.3, KMOP-2011-1.2.1/A, KMOP-2011-1.2.1/M, KMOP-2011-1.2.1/B támogatás valamelyikében.
  • olyan vállalkozások, akik, vagy amelyek legutolsó lezárt, teljes üzleti év nettó árbevételének, vagy egyéni vállalkozók esetében a vállalkozói adóalapba beszámított bevételének több mint 50%-át mezőgazdasági tevékenység teszi ki.
  • olyan vállalkozás, amely székhelye, vagy telephelye nem található meg a pályázati útmutató területi besorolását előíró mellékletében.

Támogatás összege

A vissza nem térítendő támogatás összege legalább 1 millió Ft és legfeljebb 10 millió Ft lehet, amelyhez alábbiak szerinti visszatérítendő támogatás igényelhető.

Támogatás mértéke

A pályázó 10% saját forrást (önerőt) köteles biztosítani.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke: maximum a Pályázati Projektérték 45%-a lehet, de legfeljebb 10 millió Ft.

A visszatérítendő támogatás mértéke maximum a Pályázati Projektérték 60%-a lehet, de legfeljebb 20 millió Ft.

A vissza nem térítendő támogatás összege nem haladhatja meg a visszatérítendő támogatás összegét.

Az önrész összetétele

A pályázónak legalább a projekt elszámolható összköltségének 10%-át kitevő igazolt saját forrással kell rendelkeznie.

Előleg igénylése

Jelen pályázati konstrukció keretében előleg nem igényelhető.

Pályázat benyújtása

A pályázatok benyújtása 2012. március 1-től 2013. február 28-ig, illetve az ez évi forrás (GOP-2011-2.1.1/M esetében 15 milliárd Ft, KMOP-2011-1.2.1/M keretében 3 milliárd Ft) kimerüléséig lehetséges.

Pályázat biztosítékai

Jelen pályázati kiírás keretében vissza nem térítendő támogatás tekintetében a pályázónak a megvalósítás és a fenntartási időszakra nem szükséges biztosítékot nyújtania.

A visszatérítendő támogatás (támogatott hitel) biztosítékára vonatkozó előírásokat a Közvetítő Üzletszabályzata tartalmazza.

A pályázó által csatolandó mellékletek listája

  • Jogi státusz igazolása – Hiteles eredeti cégkivonat
  • Jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott) éves beszámoló, EVA-bevallás, vagy SZJA bevallás
  • Üzleti Terv
  • Árajánlat
  • A pályázó hivatalos képviselőjének aláírási címpéldánya
  • Banki igazolás saját forrás rendelkezésre állásáról
  • Tulajdonos társak hozzájárulása a fejlesztéshez, amennyiben a megvalósítás helyszíne a pályázón kívül más tulajdonában is áll
  • Bérbeadó hozzájárulása és bérleti szerződés, az ingatlan használatba vételének egyéb eseteiben a használatba adó hozzájárulása és közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt használati megállapodás
  • Jogerős építési engedély vagy nyilatkozat építési engedély mentességről
  • Építési tervdokumentáció

Hitelre vonatkozó feltételek

A hitel feltételek hitelközvetítők ajánlatától függően eltérőek lehetnek, minden esetben a pályázó területén illetékes hitelközvetítő ajánlata a releváns!

Jogosultság

Kötelező előminősítés állapítja meg a hitel és a pályázat jogosultságát.

Költségek

1.) tulajdoni lap(ok), térképmásolat beszerzésének földhivatali költségei, adóigazolások beszerzésének költségei

2.) értékbecslési díj (kb. 50.000-100.000 Ft)

3.) közjegyzői díj (Hitel 1-2%-a)

4.) szerződéskötési díj (50.000 Ft)

5.) jelzálogbejegyzés földhivatali díja (6.600 Ft)

Biztosíték mértéke

A hitelügylet jogi biztosítékának értékbecslésben foglalt likvid értéken kell alapulnia és el kell, hogy érje a kölcsön összegének 50-70%-át.

Ingatlan:

  • beépítetlen terület (építési telek),
  • lakás,
  • családi ház,
  • hétvégi ház, üdülő (csak kiemelt üdülőövezetben lévő, átlagosnál jobb forgalomképességű ingatlanok esetén),
  • valamint a fenti ingatlan típusokhoz fizikailag kapcsolódó egyéb (ipari vagy kereskedelmi) helyiségek, épületek
  • irodák,
  • kereskedelmi, vendéglátóipari célú ingatlanok,
  • gazdasági, ipari és mezőgazdasági épület és terület

Ingóság:

Csak piacképes, mobilizálható és forgalomképes, egyértelműen azonosítható, minőségét megőrző ingó vagyontárgyakon alapított jelzálogjogot fogad el csak ha, megelőző ranghelyen ingójelzálogot még nem kötöttek ki illetve őket megelőzően vagyont terhelő zálogjogot nem jegyeztek be.

Új vagyontárgyak esetében az elfogadási érték számításának alapja a nettó számlaérték.

Régebben beszerzett gépeknél igazságügyi szakértői értékbecslés vagy a könyvszerinti nettó érték képezi a kalkuláció alapját.

Hitel lejárata, türelmi idő

A hitel futamideje minimum 6 hónap maximum 120 hónap, a türelmi idő legfeljebb 24 hónap.

A hitelügylet kamata

A hitel kamata a jegybanki alapkamattól és az adós törlesztési teljesítményétől függően változó, és fizetési havonta esedékes. Alap ügyleti kamat értéke 8,5% HUF alapon.

A Hitel Kérelem benyújtásához szükséges dokumentumok

  • Pályázathoz kapcsolódó nyilatkozatok cégszerűen aláírva
  • Kölcsönkérelmi adatlap
  • Kölcsönkérelmi pótlap társas vállalkozásnál
  • Az Új Széchenyi Terv Kombinált hitel keretében finanszírozást igénylőknek a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. által a Programban megjelölt kizáró körülmények fel nem állásáról szóló nyilatkozatok (nyilatkozat a köztartozásról, nyilatkozat a de minimis elvekről)
  • Üzleti terv (mérlegterv, eredményterv ki legyen töltve)
  • 30 napnál nem régebbi eredeti APEH igazolás együttes, amely tartalmazza a VPOP igazolást is
  • 30 napnál nem régebbi eredeti önkormányzati igazolás
  • 30 napnál nem régebbi, ügyvéd vagy közjegyző vagy cégbíróság által hitelesített eredeti cégkivonat
  • Eredeti aláírási címpéldány vagy aláírás minta
  • Társasági szerződés vagy alapító okirat másolata cégvezető által cégszerűen aláírva
  • Utolsó lezárt év éves beszámolója (mérleg- és eredménykimutatás, kiegészítő melléklet, főkönyv) minden oldalon cégszerűen aláírt
  • Főkönyvi kivonat az utolsó negyedévig minden oldalon cégszerűen aláírt
  • Bankszámlaszerződés fénymásolata; utolsó 3 hónap bankszámlakivonatainak másolata
  • Az ingatlanfedezet 30 napnál nem régebbi teljes hiteles földhivatali tulajdoni lapja
  • 90 napnál nem régebbi hiteles földhivatali térképmásolat

Tulajdonosok, ügyvezető(k), készfizető kezes(ek), zálogkötelezett(ek) (ingatlan tulajdonosai, haszonélvező, özvegyi jog jogosultja), egyéb jogosult(ak) személyi igazolványának, lakcímkártyájának és adókártyájának fénymásolatai, aláírva.

Amennyiben kezes vállalkozást szükséges bevonni az ügyletbe, abban az esetben a kezes vállalkozásról (a tulajdonosairól, ügyvezetőiről is) ugyanazon dokumentumok benyújtása szükséges a dokumentum lista alapján, mint az adós vállalkozásról.

Letölthető portfólió: GOP-2011-2.1.1/M portfólió