Az NGM és a Miniszterelnökség közötti vita okozza a 80 milliárdos GINOP pályázat késését

Írta: RollingConsulting
Dátum: június 5, 2015
Kategória: Hírek


Késik a termelési kapacitások bővítését, valamint a munkahelyteremtő beruházásokat támogató pályázatok megjelenése. Ennek okairól beszélt Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára a Napi Gazdaságnak adott interjújában.

A Miniszterelnökség azért nem járult hozzá a szóban forgó pályázatok megjelenéséhez, mert a Nemzetgazdasági Minisztérium a technológiai fejlesztések támogatását létszámnöveléshez kívánta kötni. A vállalkozások technológiai modernizációja és az innovációs fejlesztések azonban alapesetekben létszám csökkenéssel járó fejlesztések, vagyis már a létszám megtartása is megterhelő lehet a nyertes pályázók számára.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) fejlesztési kerete alapján áprilisban kellett volna megjelennie a 80 milliárd forintos támogatási kerettel bíró mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztését célzó pályázatoknak. Csepreghy Nándor interjújában egyértelműsítette, hogy a viták miatt a pályázat később, előreláthatólag egy-két hónapon belül, a nyári hónapokban kerül kiírásra.

A helyettes államtitkár elmondta továbbá a Napi Gazdaságnak adott interjújában, hogy a gazdaságfejlesztési pályázatoknál az innovatív iparágakra – gyógyszeripar és informatika – szeretnének összpontosítani. Valamint az induló vállalkozásokat támogatnák azon elv alapján, hogy ne csak a szervezetek múltja legyen döntő a támogatás odaítélésénél, hanem a projektben rejlő növekedési potenciál is. Az induló cégek vagy startupok kisebb értékű támogatásban részesülhetnek, azonban a támogatottak száma növekedni fog.

A Mikro-, kis-és középvállalkozások piaci megjelenését támogató pályázat továbbra is elérhető.

Forrás: Napigazdaság